Bemutatjuk a Legendáinkat: Szabó Sonka László (1. rész)

Makó szülötte néhai legendánk, Szabó „Sonka” László. A régi szurkolóinknak nem kell őt bemutatni. A fiatalok sajnálhatják, hogy nem látták élőben játszani, mert biztos, hogy hatalmas kedvenc lenne a körükben. Rengeteg fotót oszthatnának meg vele az Instagramon és a TikTok-on.

A Szegedi Volán és Tisza Volán világhírű beállósa volt. 1955. szeptember 21-én látta meg a napvilágot. 18 éves koráig Makón élt, itt végezte el József Attila Gimnáziumot. Oláh Béla, a Volán irányítója csábította Szegedre, hogy igazoljon a Tisza-parti együtteshez. Először a Volán II-ben szerepelt. Több poszton is bevethető volt, szélsőként és lövőként is pályára lépett.

1975. márciusában lett hivatalosan a mi játékosunk. A legendás Volánnal kétszer nyert MNK-t (ekkor még ez volt a neve, ma már Magyar Kupa). Imádta a szegedi tábor, hihetetlen fizikummal rendelkezett, mozgékony volt a falban, a társak rendre megtalálták. Közben elvégezte a testnevelés-földrajz szakot a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. A montreáli olimpia után, amelyen 6. lett a magyar nemzeti együttes, új alapokra helyezték a válogatottat. Ekkor Faludi Mihály küldött meghívót Szabó Sonkának. Szerepelt az 1980-as moszkvai olimpián (4. hely). A magyar férfi kézilabda eddigi legnagyobb sikerének részese volt: 1986-ban Svájcban a világbajnokságon ezüstérmes lett. Micsoda csapat volt, amelynek erőssége volt a szegedi beállós. 1988-ban a szöuli ötkarikás játékokon (4. hely) is pályára lépett. Összesen 211-szer húzta fel a meggypiros mezt, ezeken 374 gólt dobott.

A Volán után játszott a SZEOL-Délépben, majd külföldön. Az utolsó időszakában már Makón élt. Hiába próbáltak meg a társak és klubunk is segítő kezet nyújtani neki, ez sajnos nem sikerült. Fiatalon, 62 évesen, 2017. november 21-én hunyt el.

Az egykori csapattárs, Tamás Sándor így mesélt róla: - 1974 őszén jött le először hozzánk. Magasugró volt remek adottságokkal, így azt gondolta mindenki, hogy balátlövő lesz. Falugrásból nem lőtt jól, így került beállóba. Ott megtalálta a helyét. Fizikailag rendben volt, kiváló volt a koordinációs képessége, így ezen a poszton ragadt. Az első időszakban Giricz Sanyival felváltva játszottak. „Soni” – mi egy becéztük – remekül zárt, kőkemény volt a védekezése, nem lehetett elmenni mellette. Talán emlékeznek is a szegedi szurkolók arra, hogy Varga Pistát, és egyszer Buday Ferit is rendesen megfektette a sportcsarnokban. Igazi őserőnek számított. Volt kitől örökölnie a keménységet, amelyhez van is egy legendás sztorim. Sonka az édesapjával otthon tévén nézte a női kézilabda-világbajnokságot. Egy indulócsellel becsaptak egy magyar játékost. Apukája erre azt mondta: „Na, engem biztos, hogy nem cselezett volna ki!” Szót szó követett, néhány pillanat múlva már az udvaron álltak egymással szemben. Sonka megcsinálta az indulócselt, már éppen ment volna el az édesapja mellett, amikor ő összekoccintotta a bokáját, hatalmasat esett. „Mondtam, hogy engem nem cselezett volna ki!” – jött a megállapítás a családfőtől. Nagyon jó lelkű volt. Volt egy másik beceneve is: Malájnak hívtuk, mert sokban hasonlított a népszerű tévésorozat főhősére, Sandokánra. Érdekes, hogy ezer szállal kötődött szülővárosához, igazán csak makói barátai voltak. Szerettük, mert ha felment a pályára, nem ismert elveszett meccset. Nagyon szomorú, hogy már nincs közöttünk, nagyon büszke vagyok arra, hogy együtt játszhattunk.