Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Elhunyt Lukács János

68 éves korában elhunyt Lukács János, csapatunk egykori játékosa.
Elhunyt Lukács János
Elhunyt Lukács János

Szomorú reggelre ébredt a #Handballfamily. 68 éves korában elveszítettük Lukács Jánost, csapatunk, a Szegedi Volán egykori játékosát. Egy nagyszerű embert, sportolót, családapát, nagypapát, barátot, örök Szeged-szurkolót.

Még decemberben, a PICK Aréna avató előtt felhívtál bennünket. Minket, a szeretett klubodat, hogy sajnos nem tudsz eljönni hozzánk, mert műtétre mész. Mi mondtuk, hogy egy a lényeg, legyél jól, mert várunk, mert tudjuk, hogy mennyire kedvelsz bennünket. Az újszegedi sportcsarnokban lettél Szegeden ismert játékos. Várt téged a szegedi tábor, mert a bajnok Debrecenből igazoltál hozzánk. Kintről lőttél, sokszor kellett a hálót foltozni, mert bizony a te bombáid ezt sokszor szétszakították. Miután befejezted a pályafutásodat, akkor sem szakadtál el tőlünk. Mindig mellettünk álltál, akkor is, amikor nem ment a csapatnak, akkor is, amikor meccseket, trófeákat nyertünk. Volt benned egy különleges elegancia, amit mi örökre eltettünk a szívünkbe, és azt is, hogy mindig volt egy kedves szavad hozzánk, egy vállveregetésed, ami erőt adott. Sohasem bántottál bennünket. A mai világban ez tanítani való dolog. Hiányzol majd nekünk. A jó Isten már nem adhatta meg, hogy eljöjj a mi csodás Arénánkba, pedig szerettük volna, és te is azért harcoltál minden nap, hogy megnézd a szeretett csapatodat.

Köszönjük amit a szegedi kézilabdáért tettél, ezért hálásak maradunk, emlékedet megőrizzük. Te már fentről figyelsz bennünket, és szurkolsz a többiekkel. Biztos, hogy Piki már Szabó Sonka és Giricz Sanyi közé ültetett, és mondta: „Itt a te helyed!”

Lukács János! Isten nyugosztaljon!

További friss hírek

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére