Mario Sostaric: Minden meccsen mosollyal az arcomon játszom

– Klubtörténeti jelentőségű pontot szereztünk a Kielce vendégeként, ám egy kis szerencsével megnyerhettük volna a BL-meccset. Mit éreztél a döntetlen után?

– Boldognak kell lennünk az egy ponttal, mert igaz, hogy a végén nyerhettünk volna, ám volt olyan szakasza a második félidőnek, amikor hárommal vezetett a Kielce. Azon a napon mi voltunk a jobb csapat, így érthető, ha felemás érzéseink vannak az iksz miatt. Látható, milyen erős, milyen kiegyenlített a csoportunk, nagy fegyvertény idegenben pontot szerezni.

– A remek játékkal elért döntetlen egy nagy vereséget, a norvég Kolstad elleni kudarcot követte. Mi kellett, hogy fel tudjatok állni a mélypontról?

– Azt a meccset bizonytalanul kezdtük, az első három gólt a norvégok szerezték, onnan pedig nem tudtunk, nem volt erőnk visszakapaszkodni. Nekik is akadtak hullámvölgyeik a csoportban, ám ellenünk megmutatták, remek csapatnak számítanak. Hiszek benne, hogy a két együttes szegedi összecsapása teljesen más képet mutat majd. Ami a találkozó utóéletét illeti, sokat tanultunk belőle: nyilvánvalóvá vált, hogy a legelső perctől teljes erőbedobással kell küzdenünk mindenki ellen, nem lehet puhatolózni. Már az elején szenvednünk kell, mert ha nem tesszük, azt könyörtelenül kihasználják.

– Szenzációs a statisztikád a szezonban: a BL-ben öt meccsen harminchárom gól, a bajnokságban hét találkozón harminchét találat. Minek köszönhető ez a forma?

– Azzal kezdeném, hogy az egyéni statisztikák nem különösebben érdekelnek, csak az számít, hogy a csapat nyer vagy veszít. Ettől függetlenül én is érzem, hogy többször vagyok eredményes. Ez az év kicsit más, változott a taktikánk, több szabadságot és játékidőt kaptam, több a gyorsindítás, sűrűbben futhatok be a beálló pozíciójába. Szerencsére a társak bíznak bennem, sok labdát kapok, amiket jó százalékkal használok ki, ráadásul a hétméteresekhez is odaállhatok. Dolgozom tovább keményen, hogy kitartson ez a forma, és minél jobban tudjam segíteni a csapatot. Közben pedig bízom benne, hogy elkerülnek a sérülések és betegségek.

– A PICK Arénában a góljaidnál a Super Mario Bros. videójáték zenéje szól. Játszottál vele valaha?

– Igen, jól ismerem. Édesapám sajnos fiatalon, gyermekkoromban hunyt el – az egyik legkedvesebb emlékem róla, hogy ezzel játszunk a Nintendónkon. Mindig ő akart lenni Marióval, nekem Luigi maradt, így versengtünk egymással. Ezt az emléket sosem felejtem el. Amikor az Arénában megszólal a zene, mindig eszembe jut az édesapám – szeretem ezt az érzést.

– Egy hónap múlva harmincegy éves leszel, miközben életed szezonját futod. Létezik egy kézilabdázó számára ideális kor a topformához? 

– Nem hiszem, mivel mindenki máshogy fejlődik, máshogy érik. Ami engem illet, fiatalon jöttem Szegedre, hamar megkaptam a lehetőséget, hogy tapasztalt, kiváló játékosoktól tanuljak. Igyekeztem ezt minél jobban kihasználni. Valóban, én is úgy érzem, a legjobb formámat hozom az idényben, ami boldogsággal tölt el. Remélem, hogy ez minél tovább, több szezonon keresztül kitart – mindent megteszek ezért. Magabiztosnak érzem magam, minden meccsen mosollyal az arcomon játszom.

– Csütörtökön 18.45-től az RK Zagreb ellen lépünk pályára a PICK Arénában. A horvát csapat a negyedik helyen áll a BL-csoportban, amire talán kevesen számítottak. Ez szerinted is meglepetés?

– Ismerem a gárdát, így számomra semmi meglepő nincs a szereplésükben. A keret tele van rutinos klasszisokkal és fiatal tehetségekkel, a hazai pályájuk lenyűgöző, ráadásul a védekezésük és a motiváltságuk is kiemelkedő. Ezeket az erényeket kell semlegesítenünk a holnapi összecsapáson.

– Kire kell kiemelten figyelni?

– A két tapasztalt szélsőt emelném ki először: Ivan Cupic és Timur Gyibirov tudásával mindenki tisztában van. Védekezésben Jakov Gojun a legtapasztaltabb a keretben, de a kapusuk, Matej Mandic is remekel az utóbbi időben. Átlövőben Yoel Cuni Moralest és Zvonimir Srnát kell megállítani, bár utóbbiról azt hallani, sérült, nem tudom, játszik-e. A játékmestereik, Karpo Sirotic, Aleks Kavcic és a nyáron igazolt szerb Milos Kosz ugyancsak kiváló kézilabdázók. Fiatalok, gyorsak, nehéz dolgunk lesz, de tudjuk, mit kell tennünk a győzelemért.

– A zágrábiak mestere a horvát edzőlegenda, Nenad Sostaric. Van közöttetek rokoni szál?

– Nincs, legalábbis nem tudok róla, de nekem is feltűnt, hogy megegyezik a vezetéknevünk. Biztosan beszélünk majd a meccs előtt, rákérdezek, van-e kapcsolat a családjaink között.

– Tavaly óta a horvát válogatottat erősíted. Különleges lesz a meccs számodra egy horvát klubcsapat ellen?

– Balkáni játékosként mindig más érzés balkáni klub ellen játszani, de ez nem csak rám igaz. Ilyenkor igyekszünk megmutatni, hogy megérdemelten kerültünk ahhoz a csapathoz, ahol éppen szerepelünk. Ám ennél sokkal motiválóbb a megszerezhető két pont, így inkább arra figyelek. Jelenleg három egységgel állunk a csoportban, ám most jön egy fontos időszak, négy olyan meccs, ahol nyolc pontot szeretnénk szerezni. Ez persze nem jelent kötelező feladatot, nyomást számunkra, de így állunk hozzá ehhez a szakaszhoz.

– Az Instagramodról kiderül, hogy nagy kedvenced minden idők egyik legjobb kosárlabdázója, a 2020-ban tragikus körülmények között elhunyt Kobe Bryant. Miatta viseled a 24-es számot?

– Igen, ő az egyik oka, sokáig ebben játszott a Los Angeles Lakersnél. Az a gondolkodásmód, ami jellemezte, ami sikerre vitte, lenyűgöz, sokat olvastam erről. Már kisgyerekként követtem a pályafutását, hordtam a cipőjét, néztem a meccseit, mióta az eszemet tudom.

– Ezt a szemléletet The Mamba Mentality néven ismerik, Bryant ilyen címmel könyvet is írt. Mit jelent ez számodra?

– Mindig új célokat kell kitűznöd magad elé, nem szabad megelégedni azzal, amit elértél. Nyomni kell a gázt, mert ha keményen dolgozol, azt vissza is kapod, annak mindig meglesz az eredménye. Ebből merítek erőt, és igyekszem ezt csapaton belül is elterjeszteni. Ezzel a gondolkodásmóddal sokkal többet elérhet az ember, mint ami egyébként sikerülne. Egy sportoló számára nagyon hasznos, ha megnéz vagy elolvas néhány interjút, ami Kobeval készült.

Szlovénia az otthona, de horvát a vére
Mario Sostaric 2012 és 2020 között a szlovén válogatottat erősítette, 2022 óta viszont horvát színekben szerepel. A szélső elmesélte, mi motiválta a váltásban.
– Az akkori horvát szövetségi kapitány, Hrvoje Horvat felhívott, megkérdezte, lenne-e kedvem a csapatában játszani, én pedig azonnal igennel feleltem. Az egész családom horvát, a régi Jugoszlávia azon a részén született az édesapám, az édesanyám, de még a testvérem is. Aztán édesapám munkája miatt 1987-ben elköltöztünk, így én már Szlovéniában jöttem a világra. Bár tervben volt, hogy visszamegyünk, kitört a délszláv háború, majd apukám elhunyt, így ez soha nem valósult meg. Az évek során Szlovénia az otthonunkká vált, a szlovén lett az anyanyelvem, azt tanultam meg először, a mai napig tisztelem az országot, amelytől rengeteget kaptam. De a vérem horvát, ezért jelent számomra sokat, hogy játszhatok a válogatottban – mondta a kettős állampolgár Mario.

Gyúrós István