Mikler: Szeretnénk feljebb zárni a csoportban, megkönnyítve a folytatást

Vissza
Mikler: Szeretnénk feljebb zárni a csoportban, megkönnyítve a folytatást

A Kolstad ellen fontos pontokért lépünk pályára a PICK Arénában csütörtökön 18.45-től a BL A csoportjában, ahol a továbbjutást érő ötödik helyen állunk. Kapusunkkal, Mikler Rolanddal erről, az Eb-ről és az olimpiai selejtezőről is beszélgettünk. Interjú.

– A januári Európa-bajnokságot, amin a magyar csapat ötödik lett, egészségügyi okokból hagytad ki, tekintettel a szezon második felében rád váró feladatokra. Sikerült kipihenned magad?

– Nem nevezném kimondottan pihenésnek, mert bár decemberben valóban volt ilyen része, a január rengeteg munkával telt, ami nagyon hasznos volt, így mondhatom, hogy jól érzem magam, készen állok a következő hónapokra.

– Tizennégy világversenyen jártál a válogatottal. Milyen érzés volt most a tévéből nézni a meccseket?

– Furcsa és rossz érzés, mert a szívem ott lett volna a fiúkkal… Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, beszéltünk a nehezebb periódusokban is, illetve gratuláltam nekik minden siker után.

– A február már bajnokival indult, ám azon meglepetésre 35–33-ra kikaptunk. Mi történt Gyöngyösön?

– Mindenhol volt a fejünk, csak éppen ott nem, ahol kellett volna. Talán ha kettőt edzettünk közösen az Eb után, ahol a csapatból többen érdekeltek voltak a záró hétvége helyosztóin, így pedig nem lehet nyerni Gyöngyösön sem. Ez nehéz ügy, hiszen az ilyen nagy tornák után muszáj pihenőt adni, egyébként fásult lesz a keret, viszont a közös felkészülésre is kell időt szánni.

– Következik 2024 első hazai meccse: csütörtökön az a Kolstad lesz az ellenfél a Bajnokok Ligájában, amely ellen idegenben 37–24-es vereséget szenvedett a csapat. Mi nem működött az októberi összecsapáson? 

– Az ott mutatott játékból semmit nem lehet tanulni, szétestünk már az első tíz percben, onnantól kezdve nem volt közünk a meccshez. Ezt nem lehet megtenni: a mérkőzés a nulladik percben kezdődik, pláne a Kolstad ellen, amely olyan gárda, hogy ha megérzi a „vérszagot”, akkor az utolsó leheletéig megy, ha hússzal is lehet, akkor hússzal akar nyerni. Ez most nem történhet meg, egyrészt azért, mert szükségünk van még pontokra, másrészt pedig azért, mert december után játszahatunk ismét hazai közönség előtt, akiket ki szeretnénk szolgálni. 

– Említetted a pontokat – mennyi kell még a továbbjutáshoz a BL-csoportban? 

– Az attól függ, mi a cél. Bár a hatodik hely is továbbjutást ér, nem erre készülünk, szeretnénk feljebb zárni a csoportban, megkönnyítve a folytatást. Négy meccsünk van még hátra, szerintem ezeken négy pontot tudunk szerezni – meglátjuk, az mire lesz elég.

– Hogy készülsz fel egy ellenfélre, jelen esetben a Kolstadra általánosságban? 

– Látjuk a videós elemzésekből, hogy kinek van a legjobb lövése, így megvan az a rangsor, amely alapján tudjuk, kire kell a legtöbbet figyelni. A taktikánk is úgy szól, hogy aki gyengébb formában van, annak több lehetőséget adunk, a legjobbak esetében pedig próbáljuk elzárni a területeket.

– A norvégoknál kapusszemmel ki tartozik a legjobb lövők közé? 

– Azzal, hogy Magnus Abelvik Röd sérülés miatt kiesett, biztosan több feladat hárul majd Sander Sagosenre és Göran Johannessenre, ők azok, akik a hátukon vihetik a csapatot. A beállóikra is figyelnünk kell, illetve balszélső pozícióban lehetnek képesek a meglepetésre. Összegezve: szükség lesz a srácok biztos védekezésére, valamint nekünk, kapusoknak is akad majd dolgunk bőven.

– Hogy látod a csapat állapotát – minden tekintetben készen álltok a BL-rangadóra?

– A gyöngyösi bajnokin túlléptünk, már a Bajnokok Ligája jár a fejekben. Látom a többieken, hogy dupla tempóban ver a szívük, a mutatott teljesítmény is épül, javul edzésről edzésre, így bízom benne, hogy mindenki kétszáz százalékkal hajt majd az első perctől kezdve.

Fókuszban a norvégok
A németországi Európa-bajnokság eredményei alapján kiderült, hogy a magyar válogatott a norvég, a portugál és a tunéziai csapattal találkozik az olimpiai selejtezőtornán. A március 14. és 17. között sorra kerülő viadalon, amelynek Tatabánya ad otthont, az első kettőben kell végeznie a csapatnak ahhoz, hogy 2012 után ismét ott lehessen az ötkarikás játékokon.
– Az, hogy hazai pályán szállhatunk harcba a kvótáért, mellettünk szól, de látni kell, hogy a lehető legerősebb csoportba kerültünk. Rettentően nehéz lesz a kvótaszerzés. Az ellenfelek között ott van Norvégia is, és mivel a válogatottjuk a Kolstadra épül, remek erőfelmérő lehet a BL-meccsünk, amelyen felmérhetjük, megismerhetjük, hogy mit játszanak legszívesebben – fogalmazott Mikler Roland.

Gyúrós István

Közzétéve: 2024.02.14.

TOVÁBBI HÍREK

2024
08/23
Elhunyt egykori edzőnk, Barabás Zsolt

Szomorú hírt kaptunk, 77. életévében elhunyt Barabás Zsolt, csapatunk egykori edzője.

2024
08/22
17 órakor kezdünk az Eger ellen

Augusztus 31-én (szombat) 17 órakor lépünk pályára PICK Arénában a QHB Eger elleni bajnokin.

AZ ÖSSZES HÍR