Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

45 éve győztük le a KEK-ben a Barcelonát

1977. november 10-én, azaz 45 éve játszottuk az első nemzetközi meccsünket. A premieren a KEK-ben 2500 néző előtt 27-22-re nyertünk a spanyol FC Barcelona ellen.
45 éve győztük le a KEK-ben a Barcelonát
45 éve győztük le a KEK-ben a Barcelonát

Ez a nap más volt, mint a többi. 1977-et írunk, november havában járunk, 10-én. Szegeden ekkor a nap a felhők mögé bújt, de nem volt hideg, 12 Celsius fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Csütörtök van. Úgy, mint most, 2022. november 10-én, azaz 45 évvel később.

45 éve hiába volt munkanap, hömpölygő tömeg indult útnak a Régi hídon. Ekkor még nem létezett az Új híd, nem jártak trolik, régi, farmotoros helyijáratos Ikarusszal lehetett átjutni a túloldalra, az újszegedi sportcsarnokhoz., vagy éppen gyalog.

Ünnepre készült a város, a Szegedi Volán férfi kézilabdacsapata. A klub a történetének első nemzetközi meccsét vívta, a KEK-ben a nyolcaddöntő első mérkőzésén lépett pályára. A sorsolás a spanyol FC Barcelonát adta ellenfélül. A katalánok telis tele voltak válogatott játékossal. Már kedden útra keltek, de este Zürichben ragadtak, mert Budapesten akkora volt a köd, hogy nem tudtak leszállni. Szerdán délelőtt érkeztek meg Magyarországra, este a jó öreg sporiban edzettek. Bizakodtak, mert éppen a Volánt szerették volna ellenfélnek, mivel minket verhetőnek tartottak.

Na, ezt a számításukat rendesen keresztülhúztuk. Elővételben több mint ezer jegy talált gazdára, két órával a meccs kezdése előtt már a csillárokon is lógtak a szegedi szurkolók. A kezdésre 2500-an préselődtek be a csarnokba. A B-közép a kezdés előtt egy órával már olyan hangulatot teremtett, amelyre a rutinos katalánok sem számítottak, csak ámultak és bámultak, mi volt Szegeden.

Jól kezdtünk, megszereztünk a vezetést, majd 3-1-re léptünk el, de jött a Barcelona, és fordított, átvette a vezetést, 5-6. A félidő hajrája a miénk volt, zsinórban öt gólt szereztünk, így 15-11-re vezettünk. A második játékrészben tovább robogott a Volán Buday Ferenc vezérletével, aki végül 10 találatig jutott a meccsen, amelyen fokozatosan nőtt a különbség a két csapat között. A 41. percben 20-14, az 50. percben 24-17 állt az eredményjelzőn. Tombolt a publikum, állva buzdította minden szegedi a csapatot. A katalánok nem mentek a szomszédba a keménységért, így többször is emberhátrányba kerültek. Csattantak a pofonok, de ezt is jól bírta a Szegedi Volán, amely klubunk történetének első nemzetközi meccsén 27-22-re nyert. Ötgólos előnyt harcoltunk ki a visszavágóra, amely végül elégnek bizonyult, hiszen csak 15-13-ra kaptunk ki, így kiharcoltuk a KEK-ben a legjobb nyolc közé jutást.

Milyen jó érzés leírni, hogy 45 éve kezdődött a nemzetközi kupaszereplésünk! Micsoda múltunk van ez európai kupaporondon, amelyre hihetetlenül büszkék vagyunk! Sajnos, az akkori csapatból már többen nincsenek közöttünk, nem tudnak velünk nosztalgiázni. Mi viszont nem felejtjük őket, és ezt a csodás sikert, amely aranybetűkkel íródott be a történelemkönyvünkbe.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Szegedi Volán-FC Barcelona 27-22 (15-11)
KEK, nyolcaddöntő, első mérkőzés, újszegedi sportcsarnok, 2500 néző. Vezette: Valcic, Stanojevic (jugoszlávok).
Volán SC: Badó – Lesti 2, Lukács, Buday 10, Giricz, Oláh B. 1, Dobó 5. Csere: Bartalos Z. (kapus), Barát 4, Lele 5, Hubai. Vezetőedző: Kővári Árpád.
FC Barcelona: Rossel – Morera 2, Sagar-Ribay 8, Rovira 1, Milian 2, Balsella 1. Villamarin 1. Csere: Soto, Lafuente 4, Alvaro 2. Vezetőedző: José Villa.

Neked ajánljuk

További friss hírek

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére