A 44. Szeged–Csurgó meccs következik az NB I-ben


A Magyar Kupa-továbbjutás után – a Győrt győztük le negyeddöntőben -, szombaton 17 órakor már a magyar bajnokságban vár ránk kihívás. A K&H férfi kézilabda liga 19. fordulójában a Csurgói KK-t fogadjuk a PICK Arénában. Szép jubileumhoz érkezünk, hiszen ez lesz a 75. meccsünk csodás otthonunkban.
Maradjunk a statisztikáknál, eddig 43 meccset vívtunk az első osztályban a CSKK ellen. A mérlegünk a következő: 39 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség. Van miért visszavágnunk ellenfelünknek, hiszen az őszi idegenbeli meccsen nem várt, 32-27-es vereséget szenvedtünk.
Az idén komoly változás történt ellenfelünknél, hiszen egykori játékosunk és edzőnk, Vladan Matics távozott, a szerb Vojvodina mestere lett. Helyette az az Alem Toszkics lett a tréner, aki dolgozott már a Somogy vármegyei gárdánál. A Csurgó eddig 18 meccset játszott a bajnokságban, 6 győzelem, 5 döntetlen és 7 vereség a mérlegük, 17 ponttal a középmezőnyben, a hetedik helyen állnak.
Mi eddig a lejátszott 18 meccsen tizenhatszor nyertünk és kétszer vereséget szenvedtünk, 32 ponttal a másodikok vagyunk a tabellán.
Csakúgy, mint egy éve, a bajnokink ismét a Down-szindróma világnapja jegyében zajlik. A hivatalos világnap március 21-én, azaz pénteken van. A meccsre meghívtuk a Down Alapítvány fiataljait, akik közül többen a csapatunk tagjaival mennek majd be a bemutatáskor. Játékosaink felemás zokniban lépnek majd pályára.
A meccs előtt köszöntjük a „Hónap Akadémistáját”, a félidőben pedig a KÉSZ csoport és klubunk immár megszokott módon jutalmazza a „Jó tanuló, jó sportoló” #kiskékeket.
Vasárnap pedig újra megszervezzük azt a népszerű programot, amit a szurkolóink is nagyon kedvelnek. #HandballFamily fotózást tartunk a Móra Ferenc Múzeumnál. Ott lesz a teljes keret, a szakmai stáb és bízunk benne, hogy rengeteg szurkoló, hogy a múzeum lépcsőjén elkészítsük a közös képet. Ami igazán különlegessé teszi az eseményt, hogy a PSG elleni hazai BL-meccsre és a tatabányai Magyar Kupa négyes döntőre is jegyet árulunk, méghozzá játékosainkkal közösen. Az esemény 14 órakor kezdődik és 15.30-ig tart.

