Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Bánhidi Bence: folytassuk Zágrábban!

Három játékosunk is szerepel a magyar válogatottban a világbajnokságon. Mikler Roland, Bánhidi Bence és Bodó Richárd bloggal jelentkezik a vébéről. Bánhidi Bence ad helyzetjelentést Varasdról.
Bánhidi Bence: folytassuk Zágrábban!
Bánhidi Bence: folytassuk Zágrábban!

"Az első lépés megvan a középdöntőben. Nyertünk az osztrákok ellen, ez a legfontosabb, semmi más, miénk a két pont. A pályafutásom alatt már megtanultam, hogy mindig az a legfontosabb, hogy mit mutat a meccs végén az eredményjelzőn. Semmit sem számít, hogy mi áll a 15. percben, vagy a félidőben a táblán. Nézzük csak a pozitívumokat. Amikor szükség volt a precíz, és pontos játékra, akkor képesek voltunk erre. A második harminc percben alig vétettünk technikai hibát, sokkal jobban támadtunk, és feljavult a védekezésünk is, ennek köszönhetően pedig Palasics Kristóf többször tudott védeni, sokat lendített a csapaton. Kellemetlen ellenfél volt a Sebastian Frimmel fémjelezte osztrák csapat, de sikerült őket felőrölni. De most már le kell zárni ezt a találkozót, csakis a szombati kihívásra szabad fókuszálni.

Cél a győzelem, az, hogy folytassuk a világbajnokságot

Katar ellen zárjuk a középdöntőt. Nincs még pontjuk, de nagy hiba lenne őket egy kézlegyintéssel elintézni. Több nagy csatát megélt, rutinos játékosuk van, kiváló kapusaik, így fejben nagyon ott kell lennie mindenkinek. Mivel szombaton lesz a meccs, így biztos vagyok benne, hogy sok-sok magyar szurkoló indul útnak Varasdra. A hangulatra eddig sem lehetett panaszunk, hihetetlen energiák érkeznek a lelátóról, minden találkozón hatalmas segítséget kaptunk a drukkerektől. Cél a győzelem, az, hogy folytassuk a világbajnokságot, költözzünk Zágrábba."

Neked ajánljuk

További friss hírek

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére