Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Kedden kezdődik a döntő 3. mérkőzésére a jegyértékesítés

Pénteken 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntéjének harmadik, mintent eldöntő mérkőzésére a PICK Arénában kerül sor. Jegyinformációk az árusítással kapcsolatosan.
Kedden kezdődik a döntő 3. mérkőzésére a jegyértékesítés
Kedden kezdődik a döntő 3. mérkőzésére a jegyértékesítés

Kérjük szurkolóinkat, hogy ne adják el megvásárolt jegyeiket, mert mindannyian azt szeretnénk, hogy a PICK Arénát hazai szurkolótáborunk, a #HandballFamily tagjai töltsék meg.

A döntő harmadik mérkőzésére június 6-án kezdődik a jegyértékesítés.

A döntő harmadik, szegedi mérkőzésére azon szurkolóink tudnak először jegyet vásárolni, akik a június 2-án megrendezett mérkőzésre is rendelkeztek érvényes belépőjeggyel. Aki online, a jegymester.hu oldalon vásárolta meg a jegyét a 2-i találkozóra, az CSAK online ITT tudja megváltani belépőjegyét ugyanarra a helyre, ahova az előző mérkőzésen is szólt a jegye. Online vásárlás során az a személy tudja megvásárolni a belépőjegyeket, aki az előző mérkőzésen is tette. Személyes jegyvásárlást választó szurkolóink ezúttal is CSAK személyesen tudják megvásárolni jegyüket, szintén ugyanarra a helyre, ahol az első mérkőzésen is helyet foglaltak. A helyszíni jegyértékesítés során a június 2-i mérkőzésre érvényes belépőjegy felmutatása szükséges.

FONTOS: Az éves- és tavaszi szezonbérletek a döntő mérkőzés(ek)re is érvényesek, így bérletes szurkolóinknak nem szükséges külön belépőjegyet váltani a hazai összecsapás(ok)ra.

1. szakasz – elővásárlási lehetőség azoknak a szurkolóknak, akik a június 2-i mérkőzésre is vásároltak belépőjegyet
Online: június 6., kedd 10:00 órától
Helyszíni jegyértékesítés: június 6. és 7. 10:00-18:00 között a PICK Aréna jegypénztáraiban. A helyszíni jegyértékesítés során a június 2-i mérkőzésre érvényes belépőjegy felmutatása szükséges.

2. szakasz – az elővásárlás után fennmaradó helyek értékesítése mindenki részére
Online: június 8-án, csütörtökön 14:00 órakor válnak elérhetővé
Helyszíni jegyértékesítés: június 8. 10:00-18:00 óra között és június 9-én a mérkőzés előtt 10:00 órától. 
Online és személyes jegyvásárlás során maximum 4 darab jegy vásárolható.

Az értékesítés során először az első és második emeleti szektorok kerülnek megnyitásra. Amikor az ezekre a helyekre szóló jegyek elkelnek, a PICK Aréna harmadik emeleti szektorai is megnyitásra kerülnek. Aki az első mérkőzésre a harmadik emeletre vásárolt belépőjegyet, annak az elővásárlás során természetesen van lehetősége ugyanarra a helyre megváltani a jegyét a pénteki mérkőzésre is.

6 év alatti gyermekeknek továbbra is ingyenes a belépés a PICK Aréna kapacitásáig abban az esetben, ha a kísérő ölében foglal helyet a mérkőzésen. Ebben az esetben 0 Ft-os regisztrációs jegy kiváltása szükséges, melyre kizárólag pénztárainkban személyesen van lehetőség a kedvezményt jogosító igazolvány bemutatásával. Amennyiben a gyermek külön széken foglal helyet, számára is teljes árú belépőjegy vásárlása szükséges.

 
Mozgáskorlátozott szurkolóink szintén 0 Ft-os regisztrációs jegyet tudnak kiváltani pénztárainkban személyesen, erre jogosító igazolvány felmutatásával.

A vendégszurkolók a vendégszektoros jegyeket kizárólag a Telekom Veszprém csapatán keresztül tudják majd megvásárolni, számukra nem lesz lehetőség a helyszínen belépőt venni. Kérjük, hogy a hatályos pályarendszabály betartása mellett vendég mezben és sálban érkezők csak a vendégszektorban foglaljanak helyet, ellenkező esetben a pályarendszabályban foglaltaknak megfelelően a szurkoló belépése az Arénába megtagadható.

A pályarendszabály ITT tekinthető meg.

További friss hírek

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére