Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára
PICK Szeged
PICK Szeged

PICK Kézilabda Akadémia

2020. január 1-jén alakult meg a PICK Kézilabda Akadémia. Az első fél év a szervezéssel telt. Július 1-től több korosztályban kezdődött el a munka. Az első időszakban Szeged több pontján edzettünk, a komoly változás 2022 nyarán következett be, amikor hivatalosan is birtokba vehettük a PICK Kézilabda Akadémia komplexumát, amely a PICK Aréna szerves része. Öt csapatunk kiváló körülmények között készülhet, akadémiánk komoly hírnévre tett szert, az ország számos pontjáról és a határon túlról is érkeztek tehetségek hozzánk.

A PICK Kézilabda Akadémia különös hangsúlyt szentel a hagyományok őrzésére. Minden évben Aréna túrán vesznek részt a fiatalok, ahol a klub történelméről, sikereiről és neves játékosairól kapnak tájékoztatást. Immár hagyomány egyik alapítónkról és utánpótlás edzőnkről elnevezett nemzetközi kézilabdatorna, a Ludányi Márton emléktorna, ami méltó emléket állít Marci bácsi emléke előtt.

Több mint egy évtizede neveztük el magunkat #HandballFamily-nek. Ez sem véletlen, hiszen Szegedre mindig is jellemző volt a családi hangulat, az összetartás. Ez köszönhető annak a légkörnek, ami mindig is körülvette a kézilabdát. Akadémiánk szerencsés helyzetben van, hiszen a gyerekek a mindennapjaikat a nagycsapat tagjai között élik, így látják maguk előtt a példaképet, azokat a játékosokat, akiket követhetnek. 2020 óta, amióta elindult a szegedi akadémia még szorosabb lett a kapcsolat, még erősebb lett az összetartás.

Kollégium

A PICK Kézilabda Akadémia kollégiuma 39 férőhelyes. Összesen 19 szoba fogadja a fiatalokat. Ebből 17 darab 2 ágyas, 1 darab négy ágyas és egy ágyas. A nevelőtanárok is a gyerekek szintjén kapott helyett. Az akadémisták életét megkönnyíti a tanulószoba, a konyhai gépekkel és eszközökkel felszerelt konyha. Ezen a szinten helyezkedik el a mosókonyha.

Minden szobában található hűtő, tévé, íróasztal, elegendő mennyiségi szekrény, amely biztosítja a ruhák, a sportruházat tárolását. Minden szobához tartozik egy fürdőszoba, tusolóval és WC-vel.

A szobáikból elindulva a játékosok kb. 50 méteren belül már bent is vannak az akadémiai csarnokban. Minden bentlakónk számára napi három étkezést biztosítunk.

Tanulás, iskolák

Tanulmányi lehetőségek szempontjából Szeged nagy iskola város. Az iskolák vezetői szeretik sportot és támogatják. A Pick Kézilabda Zrt. 2020. évben együttműködési megállapodást kötött és a Szegedi Szakképző Centrummal, valamint az általa működtetett és fenntartott Gábor Dénes Technikum és Szakgimnáziummal kézilabda akadémiai osztály indítására. Az iskola vezetése az osztály órarendjét reggeli edzések időpontjához igazítja. Akadémistáink legnagyobb létszámban a kézilabda akadémiai osztályból kerülnek ki a 9. és 10. évfolyamban.

Kézilabda akadémistáink nagy létszámban tanulnak még az alábbi középiskolákban. Szegedi Deák Ferenc Gimnázium különböző tagozatain. Dugonics András Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium játékosaink a sport és tehetséggondozó osztályban tanulnak. Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium sportolóink részére lehetőséget biztosít a reggeli edzések látogatására.

Az akadémiánk vezetése szintén jó kapcsolatot ápol a szegedi az általános iskolákkal. A PICK Kézilabda Zrt. 2021. évben keretmegállapodás kötött a Szegedi Tankerületi Központtal. A keretmegállapodás értelmében a Tankerületi Központ által működtetett és fenntartott hat általános iskolában biztosítjuk a kézilabda utánpótlás – sportág specifikus nevelését.

Ludányi Márton sportcsarnok

Alapítónkat, Ludányi Mártont mindenki csak Marci bácsinak szólította. A szegedi férfi kézilabda egyik legendás alakja, rengeteg tehetséget adott a sportágnak, kiváló utánpótlás nevelő volt.

Az, hogy Szegeden ilyen magas színvonalon létezik a férfi kézilabda, nagyban köszönhető Ludányi Mártonnak, klubunk egyik alapítójának. Marci bácsi dr. Bérczi Mihállyal 1961. december 16-án hozta létre és álmodta meg a Szegedi Előrét. Akkor nem gondolták, hogy egy európai hírű klub alapjait teszik le.

A hetvenes években kerültek ki a keze alól azok a játékosok, akik sok-sok örömet szereztek a szurkolóknak. Lele Ambrus, Szabó „Sonka” László, vagy éppen Hunyadkürti János a válogatottságig vitte, az alapokat mindannyian Ludányi Mártontól sajátították el. A Rózsa verhetetlen volt a megyében, és a középiskolák országos bajnokságán is eredményesen szerepelt. A tehetségek pedig csak jöttek és jöttek: Fekete Róbert, Buday Dániel, Kotormán Attila, Herbert Gábor is Marci bácsi kezei között pallérozódott, és lettek mindannyian a Pick Szeged meghatározó játékosai. Nyugdíjba vonulása után sem szakadt el klubunktól. Minden hazai meccsünkre eljött, az idény első mérkőzésén a kezdődobásával indította el az új szezont. Ludányi Márton 2018. augusztus 12-én hunyt el, örökre klubunk legendás alakja marad, felkerült a PICK Arénában található Legendák falára, illetve az Akadémiai csarnokot róla neveztük el.

Rehabilitáció

A PICK Szeged rehabilitációs részlegének feladata a sérülések prevenciója, ellátása, rehabilitációja. Eredményességünk egy komplett egészségügyi team jól összehangolt munkájának köszönhető. Négy orvosunk tudása jól kiegészítik egymást, így a fiatal-, és felnőttkorú játékosaink is szakszerű ellátásban részesülnek. A sérülések korai diagnosztizálásában a Komplex labor szakemberei nyújtanak segítséget.

Rehabilitációs részlegünk célja, hogy a csapatoknál minél kevesebb sérülés történjen, ezért kiemelten fontosnak tartjuk a megelőzést, így szűrő vizsgálatokat végezve próbáljuk felismerni az adott játékos esetében az esetleges rizikófaktorokat. Sérült játékosainkat gyógytornászaink és humánkineziológusaink mérik fel és kezelik. A rehabilitációs kezelések széles palettája áll rendelkezésünkre. Sportolóink a sérülést követően egyéni fejlesztésben részesülnek, melynek célja, hogy minél gyorsabban, az újrasérülés esélyének minimalizálásával térhessenek vissza a pályára. A regenerációban és a pálya melletti egészségügyi ellátásban két masszőrünkre is számíthatunk.

Ugrás az oldal tetejére