Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Nagy hajrá, de vereség a PLER ellen

Huszonegy gólt szerzett a második félidőben, mégis alulmaradt (35-33) a PLER-rel vívott csatában akadémiai U20-as csapatunk idegenben.
Fotók: Sólya Eliza
Nagy hajrá, de vereség a PLER ellen
Nagy hajrá, de vereség a PLER ellen

PLER-Budapest–OTP Bank-PICK Szeged 35-33 (19-12)
U20 I. osztály, Kelet, 16. forduló, Budapest, Bud Aréna, 200 néző. Vezette: Fekete, Hajdu.
OTP Bank-PICK Szeged: Tóth Mélykúti, Orosz (kapusok), Herbert 5/1, Bakos 4, Varga 3/1, Szélpál 3, Pogonyi 1, Janecskó, Fejes-Kovács 6, Szenes 2, Magyar 1/1, Fogas, Kószó, Traore 2, Mrdjan 1, Matic 5/1. Vezetőedző: Hutvágner István.

A második helyezett érkezett a harmadik otthonába, így előzetesen kiélezett küzdelemre lehetett számítani az U20-as első posztályú bajnokság keleti csoportjának rangadóján a 16. fordulóban.

A találkozó Fejes-Kovács Marcell találatával indult, majd 4-4-ig felváltva estek a gólok. Ekkor a házigazda magasabb fokozatba kapcsolt, 12 perc után már hárommal vezettek (8-5). Varga Levente percei következtek: előbb akcióból, majd hetesből, végül ismét akcióból volt eredményes, egyenlítettünk: 8-8. Kettőt lőtt az ellenfél, Hutvágner István időt kért a 18. perc elején. Ez sajnos nem akadémistáinkat nyugtatta meg, kétszer is eladtuk a labdát, lövésenik a kapufán csattantak, így nyolc perccel a játékrész vége előtt már öt volt a hazaiak előnye (14-9). Fejes-Kovács Marcell két újabb gólja sajnos csak kozmetikázta a félidei eredményt: 19-12.

Az újrakezdés után Szélpál Máté és Magyar Máté találataival kezdték meg a felzárkózást a #kiskékek, Bakos Dominik két gólja után Herbert Benedek egymás után háromszor juttatta a kapuba a labdát, tíz perc alatt ötre sikerült faragni a hátrányt (24-19). Matic dávid is eredményes volt, majd egy labdaszerzés után szélpál Máté szerzett újabb gólt (26-22), az ellenfél időt kért. Ebből mi jöttünk ki jobban, kettőre zárkóztunk, Szenes Viktor kétszer betalált, majd Herbert Benedek volt eredményes (27-24).

Feléledt a PLER, közelebb nem engedtek magukhoz, ismét Hutvágner István kért időt, ezután Matic Dávid góljával 31-28-re módosult az állás. Bakos Dominik, majd ismét Matic Dávid volt pontos, már csak egyetlen egységgel vezettek a házigazdák, 32-31. Rákapcsoltak a fővárosiak, és bár Matic Dávid az utolsó percekben még kétszer lőtt a hálóba, a végeredmény kétgólos hazai győzelem: 35-33.

Hutvágner István vezetőedző értékelése: - Az első félidőben egy enervált támadó és védőjáték eldöntötte a rangadót. A második játékrészben egy védekezés váltással visszahoztuk az esélyt a mérkőzés szoros végjátékához, de elfogyott az erőnk a fordításhoz. Komoly hiányérzetem van némely játékosom teljesítményével kapcsolatosan. Az ellenfél egy nálunk talán erősebb csapat volt, de akkor sem szabad fegyelmezetlenül játszani. Harcolni és küzdeni kell, és ha ez nem elég, akkor felemelt fejjel kikapni, de ez ma nem minden játékosnak jutott el a tudatáig. Egyszer miden jó sorozatnak vége szakad, de megyünk tovább és harcolunk a céljaink eléréséért.

A következő fordulóban, március 28-án (péntek) 16 órakor a Budapesti Honvédot fogdja U20-as csapatunk.

Ugrás az oldal tetejére