Négyes döntőbe jutott az OTP Bank - PICK Szeged U20
Huszonkét góllal, 51-29-re nyert idegenben, Debrecenben az OTP Bank - PICK Szeged U20-as csapata. Ez a siker pedig azt jelenti, hogy a #kiskékek résztvevői a négyes döntőnek. Még egy forduló van hátra a bajnokságból, az viszont rangadó lesz. Május 27-én (szombat) 18 órakor a PICK Arénában, Ludányi Márton sportcsarnokban fogadjuk a PLER-t. Jelenlegi állás szerint 42-42 pontja van a két csapatnak, idegenben 29-23-as vereséget szenvedtünk. Csakis akkor lehetünk csoportelsők, ha legyőzzük őket.
A négyes döntő mezőnye már kialakult, a Nyugati csoportból a NEKA és a Budai Farkasok harcolták ki a részvételt.
Visszatérve a DEAC elleni meccsre ez idénycsúcs volt, hiszen előtte 48 volt a legtöbb, amit egy meccsen szereztünk, éppen a DEAC-nak dobtunk ennyit Szegeden, illetve a BVSC-t szórtuk meg. Két játékosunk alaposan elkapta a fonalat, Gazsó Péter 12-szer talált be a kapuba, míg Szűcs Balázs 10-szer volt eredményes.
A következő hét fő feladata a rangadóra való felkészülés lesz, amelyen nagy szükségünk lesz szurkolótáborunkra, mert velük együtt sikerülhet elérnünk a győzelmet. A meccs megtekintése ingyenes.
DEAC-OTP Bank - PICK Szeged U20 29-51 (15-31)
U20, I. osztály, Keleti csoport, 25. forduló, Debrecen, 100 néző. Vezette: Gubó, Gyulai.
OTP Bank - PICK Szeged U20: Fazekas, Koncz (kapusok), Furka 2, Hachbold 1, Gazsó 12, Német 6, Horváth 1, Járó 5, Kucsera 2, Losonczy 5, Nagy G., Balogh 2, Szenes 3, Fogas, Herbert 2, Szűcs B. 10. Vezetőedző: Szabó Levente.
A Keleti csoport állása: 1. PLER 42, 2. OTP Bank - PICK Szeged U20 42, 3. Gyöngyös 38, 4. Mezőkövesd 30, 5. FTC 29, 6. Kecskemét 28, 7. Dabas 26, 8. Békés 22, 9. DEAC 20, 10. Csepel 17, 11. Eger 17, 12. Algyő 17, 13. Honvéd 16, 14. BVSC 2.