Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Szombaton az NEKA érkezik az U16-osokhoz

Március 22-én (szombat) 14 órától a Nemzeti Kézilabda Akadémia gárdáját fogadja akadémiai U16-os csapatunk az I. osztályú bajnokság 19. fordulójában.
Fotók: Sólya Eliza
Szombaton az NEKA érkezik az U16-osokhoz
Szombaton az NEKA érkezik az U16-osokhoz

A #kékek esti, Csurgó elleni bajnokija előtt az U16-os első osztályú bajnokság 19. fordulójában a NEKA ellen lép pályára akadémiánk korosztályos csapata a Ludányi Mihály sportcsarnokban.

A #kiskékek az idényben tizenötször győztek, egyszer döntetleneztek és kétszer szenvedtek vereséget, másodikok a tabellán a Ferencváros mögött. A sérülésektől sújtott alakulat vegyesen kezdte a tavaszt, három győzelmet gyűjtöttek, döntetleneztek a PLER-rel és alulmaradtak a Gyöngyössel szemben.

Eheti ellenfelük, a NEKA a középmezőnyt erősíti, hetedikek a tizennégy csapatos első osztályú bajnokságban. Eddigi 18 meccsükből tízet nyertek és nyolcat elvesztettek, így húsz ponttal állnak. Ebben az idényben október közepén találkozott a két alakulat, Balatonbogláron Vladan Jordovics tanítványai bizonyultak jobbnak.

Szurkoljunk a #kiskékeknek a felnőtt csapat meccse előtt!

A mérkőzés március 22-én (szombat) 14 órakor kezdődik a Ludányi Márton sportcsarnokban, a belépés díjtalan.

Ugrás az oldal tetejére