A Tatabányát fogadjuk az U16-os bajnokságban


A múlt hét nem sikerült jól U16-osaink számára, idegenben maradtak alul a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapatával szemben, így ismét másodikok a tabellán, a Ferencváros visszavette a vezetést. Fontos megjegyezni, hogy a fővárosiak csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően álltak az élre, hiszen a #kiskékekhez hasonlóan tizenhárom győzelmet értek el, és kétszer kaptak ki – ebből egyszer éppen Vladan Jordovics fiai bizonyultak jobbnak a zöld-fehéreknél.
Szombati ellenfelünk, a MOL Tatabánya KC nem kezdte jól a tavaszt, idén kikaptak a Gyöngyöstől hazai pályán és Balatonfüredtől idegenben, utóbbi találkozón mindössze 11 gólt szerezve. Az idényben eddig hatszor sikerült győzniük és kilencszer szenvedtek vereséget, tizenkét pontot szereztek. Ezzel a teljesítménnyel jelenleg tizedikek a bajnokságban.
Akadémistáink tehát esélyesként lépnek pályára, a szurkolók segítségével itthon szeretnék tartani a bajnoki pontokat.
Hajrá, #kiskékek!
A mérkőzés február 22-én (szombat) 14 órakor kezdődik a Ludányi Márton sportcsarnokban, a belépés ingyenes.

