Budapesten lép pályára az U18-as csapatunk


Fontos pontokért utaznak Balda Ákos tanítványai pénteken a fővárosba. Jelenleg a harmadik pozíciót foglalják el a tabellán, eddig az idényben 13 mérkőzésükön győztek, egyszer játszottak döntetlent és háromszor szenvedtek vereséget, 27 pontjuk van.
A bajnokság első két helyezettje, a PLER és a Ferencváros szerdán egymás ellen játszott, a második Fradi nyerte a rangadót hazai pályán. Öt ponttal előzik akadémistáinkat, a felzárkózáshoz szükség van minden megszerezhető bajnoki pontra.
A #kiskékek jó formában vannak tavasszal, bár a listavezető PLER-t nem sikerült legyőzniük és döntetetlent értek el a Mezőkövesddel, négy további mérkőzésüket megnyerték, az előző fordulóban hazai pályán 30 góllal győzték le az Elektromost.
Pénteki ellenfelük, Tempo KSE hetedik a tabellán, hétszer nyertek és tízszer maradtak alul eddigi mérkőzéseiken. A tavaszt jól kezdték, győztek az Elektromos és az Eger ellen, azóta viszont nem sikerült pontot szerezniük.
A mérkőzést Budapesten, a Tempo Kézilabda Csarnokban rendezik április 11-én (péntek) 18 órától.

