Magabiztos győzelem a Budai Farkasok ellen
OTP Bank-PICK Szeged - Budai Farkasok-Rév Group 33-20 (17-8)
U16, I. osztály,11. forduló, PICK Aréna, 70 néző.
OTP Bank-PICK Szeged: Szabó B., Makrinov (kapusok), Szabó M. B. 1, Tóth 5, Baráth 4, Szegi 2, Bozó 1, Barcsay, Mészáros 1, Csamangó 2, Furka 8, Bali 2, Bucsányi 3, Kummer, Lénárt 3, Hajagos 1. Vezetőedző: Vladan Jordovics.
A felnőtt csapat idegenben, a NEKA ellenfeleként lép pályára ma este, de így sem maradt üresen a PICK Aréna, ezúttal U16-os akadémiai csapatunk mérkőzésének adott otthont, akik az I. osztályú bajnokság 11. fordulójában a Budai Farkasok-Rév Group csapatát fogadták.
A találkozó az előzetes várakozásoknak megfelelően indult, hiszen a második helyezett fogadta a tizenkettediket, azonnal megkezdődött a szegedi gólgyártás, és látszott, a Farkasok ma nem lesznek képesek tartani a lépést.
A hatodik perc derekán már 6-2 állt az eredményjelzőn, Bucsányi és Csamangó eddigre már két-két találatot jegyzett. A félidő derekán összeszedett két kiállítás sem tudta megtörni a #kiskékek lendületét, emberhátrányban is betaláltak, a vendégek hetest is hibáztak, így 17-8-as állásnál vonultak pihenőre a felek.
A második játékrész az elsőhöz hasonlóan indult, másfél perc után érte el először a különbség a tízet (19:9). Ekkor a vendégcsapat kicsit megrázta magát, hétre jöttek fel (20-13), de Bali, Tóth és Hajagos gondoskodtak róla, hogy közelebb ne kerüljenek (24-15).
Baráth góljával visszaállt a tízgólos előny (26-16), innentől már Vladan Jordovics tanítványainak percei következtek, mindenki igyekezett kivenni a részét a gólszerzésből, így végig vezetve, magabiztosan (33-20) gyűjtötték be a két bajnoki pontot U16-osaink.
A listavezető Ferencváros is hozta saját mérkőzését, így a #kiskékek maradtak a második helyen, a következő fordulóban, december 5-én a PV-Centrál Békési FKC vendégeként lépnek pályára.