U18-as akadémai csapatunk a négyes döntő kapujában
Az izgalmak fokozódnak, már csak négy forduló van hátra az I. osztályú U18-as utánpótlás-bajnokságból. A PICK Kézilabda Akadémia együttese a Keleti csoportban 37 ponttal a 43 ponttal listavezető PLER-Budapest mögött a második helyen áll.
A #kiskékek hat pont előnnyel előzik meg a harmadik Gyöngyöst, de nem dőlhetnek hátra, hiszen szombaton a negyedik Egert fogadják a PICK Arénában, a Ludányi Márton sportcsarnokban, majd a következő héten a Dabas otthonában szerepelnek. Az utolsó hazai találkozót a középmezőnyhöz tartozó Tempó ellen vívják, majd az alsó régióban helyet foglaló Honvéd otthonában zárják a bajnokságot.
A tét nem kisebb, mint a négyes döntőbe jutás. A PLER-Budapest már biztos résztvevő, a Nyugati csoportból erre a NEKA és a Balatonfüred együttesének van a legnagyobb esélye.
– Nem számolgatunk, hanem mindig a következő feladatra koncentrálunk. Szombaton a remek erőből álló Eger lesz a vendégünk, amelytől idegenben vereséget szenvedtünk. A félidőben még vezettünk ellenük, a második játékrészben azonban fordított ellenfelünk. A tavasszal hullámzó a teljesítményünk, így nagyon koncentráltnak kell lennünk a meccsen. Annak örültem, hogy a PLER elleni vereség után Mezőkövesden magabiztosan szereztük meg a győzelmet – nyilatkozta Balda Ákos, a PICK Szeged U18 vezetőedzője.
Az U18 hátralévő meccsei:
Április 27. (szombat), 16 óra: OTP Bank-PICK Szeged–Eger
Május 2. (csütörtök), 16 óra: Dabas–OTP Bank-PICK Szeged
Május 16. (csütörtök), 14 óra: OTP Bank-PICK Szeged–Tempo
Május 24. (péntek), 16 óra: Honvéd–OTP Bank-PICK Szeged
Az U18-as bajnokság állása: 1. PLER 43, 2. OTP Bank-PICK Szeged 37, 3. Gyöngyös 31, 4. Eger 30, 5. FTC 29, 6. Tempó 26, 7. DEAC 24, 8. Békés 20, 9. Dabas 19, 10. Kecskemét 19, 11. Mezőkövesd 17, 12. Honvéd 6, 13. Orosháza 4, 14. Csepel 2 pont.