Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

17 órakor kezdünk az Eger ellen

Augusztus 31-én (szombat) 17 órakor lépünk pályára PICK Arénában a QHB Eger elleni bajnokin.
Fotók: Sólya Eliza
17 órakor kezdünk az Eger ellen
17 órakor kezdünk az Eger ellen

Változott az időpont. Egy órával hamarabb, azaz augusztus 31-én (szombat) 17 órakor kezdődik a 2024-2025-ös szezon első bajnokija a QHB Eger ellen. A Heves vármegyei együttest hazai pályán, a PICK Arénában fogadjuk.

Ez egy előrehozott meccs lesz, csakúgy, mint a HE-DO B. Braun Gyöngyös elleni, amit szeptember 4-én (szerda) 18 órakor vívunk szintén hazai környezetben. A #HandballFamily a hosszú meccsmentes időszak után rendesen belehúz az őszi időszakban, hiszen szeptember 7-én (szombat) a MOL Tatabányát látjuk vendégül, majd szeptember 12-én (csütörtök) 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a német bajnok Magdeburggal csatázunk otthonunkban.

Szerda után immár nyílt a bérletvásárlás, részletekkel ezzel kapcsolatosan ITT lehet olvasni.

Csapatunk csütörtökön még Szegeden edz, pénteken korán reggel pedig útra kel Németországban. Budapestről Frankfurtba repül a keret, majd a hétvégi torna helyszínéig, Kassel városáig buszozik. Este lesz egy edzés, majd szombaton megkezdődik a négycsapatos torna. 16 órakor két BL-csoportellenfelünk, a német Magdeburg és a lengyel Kielce néz farkasszemet az elődöntőben, majd 18.30-kor már mi következünk a házigazda MT Melsungen ellen.

Vasárnap a helyosztókat rendezik, 13 órakor a bronzmeccset, majd 15.30-kor a döntőt.

Honlapunkon Útinaplóval-, közösségi oldalainkon pedig videókkal és fotókkal jelentkezünk.

További friss hírek

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére